A bölcs “megmentő”
Az orvosi zsálya, latin nevén Salvia officinalis a Földközi-tenger vidékéről származik, az árvacsalán-félék családjába tartozó évelő félcserje. A napos élőhelyet kedveli, és csak a száraz, jó áteresztő képességű talajban érzi jól magát. Napjainkban több fajtáját is termesztik, ezek elsősorban magasságukban, levélzetük sűrűségében és alakjában, valamint virágzatuk színében térnek el egymástól. Egy dolog azonban minden zsályafajtában közös: a gyógyító képesség, amiért ezt a szívós, nemezszerű levélzettel rendelkező gyógynövényt ősidők óta nagy becsben tartja az emberiség, és napjainkban is az egyik legkeresettebb gyógynövénynek számít.
Hosszú távú raktározás céljából a zsálya leveleit leginkább közvetlenül a növény virágzása előtt javasolt begyűjteni, azaz valamikor június folyamán. A gyógynövény leveleit lazán, vékony rétegekben kell kiszárítani, hogy megelőzzük a befülledést és a bepenészesedést. A növény friss leveleit azonban az év bármely időszakában letéphetjük és felhasználhatjuk. Szakértők szerint a kétéves fajtákban található a legtöbb aromás összetevő, ám a növény sokáig meg tudja őrizni frissességét, ha elvirágzása után minden alkalommal egy kicsit megmetsszük.
Csillapítja a hőhullámokat, fertőtlenít
A latin salvia elnevezés szó szerinti fordításban annyit jelent, hogy “megmentem”. Ez valószínűleg őseink hitét tükrözi, hiszen ők valóban mindenható növényként tisztelték a zsályát, és a hagyományok szerint a legfőbb istenségeknek szentelték (Zeusznak Görögországban, Jupiternek Rómában). Hitték, hogy a zsálya képes meghosszabbítani az emberi életet, képes kivédeni minden betegséget, sőt, képes életet adni. Ezért javasolták az ókori Egyiptomban a meddő nőknek, hogy a házastársi együttlét előtt fogyasszanak zsályát, egy csipetnyi sóval. Tény, hogy a zsálya úgynevezett fitoszterolokat tartalmaz, amelyek összetételüket tekintve sokban hasonlítanak a női nemi hormonokhoz, így az említett módszer megalapozottnak tekinthető. Napjainkban a zsályát más női bajok esetén használják, mégpedig főleg a klimax idején jelentkező hőhullámok csillapítására.
A növényt azonban manapság elsősorban a fertőtlenítő és gyulladásellenes hatásai miatt alkalmazzuk. A leveleiből készített erős főzetettel öblögethetünk torokfájás, afta, a fogíny gyulladása vagy vérzése esetén, illetve a foghúzás utáni seb kezelése céljából. Külsőleg kiválóan alkalmazható kisebb sérülésekre, gyulladt sebekre, nedvedző ekcémára, valamint zsíros, nagy pórusú bőr kezelésére. A zsálya ugyanis összehúzó és szárító tulajdonságairól is ismert. Ezért érdemes zsályafőzettel átöblíteni az erősen zsírosodó hajat, sőt az erős főzet állítólag képes befesteni a kis mennyiségben megjelenő ősz hajszálakat is.
Segíti az epekiválasztást
Belsőleg kiválóan alkalmazható az epekiválasztás segítésére (főleg abban az esetben, ha szervezetünk elégtelenül emészti a zsíros ételeket), jótékonyan hat hasmenésnél, hurutos köhögésre, láz, migrén és menstruációs fájdalom fellépésekor.
Nagy mennyiségben vagy túl sokáig nem szabad fogyasztani, mert enyhén mérgező tujon alkaloidot tartalmaz. Állapotos nőknek nem ajánlott, mivel vérbőséget okozhat a már egyébként is vérbő medence területén.
Bizonyítottan csökkenti az anyatej termelését, ezért ha a szoptató kismama kevesebb anyatejet szeretne, annak túlzott termelődése miatt, vagy mert végleg abba akarja hagyni a szoptatást, akkor alkalmazása kifejezetten előnyös lehet. Ráadásul segít megelőzni a tejmirigyek gyulladását.
Mindemellett kiválóan használható a konyhában is. Egy óangol recept szerint kis mennyiségben tökéletesen ízesíthető vele a hagymaleves.
Megváltás az epebajosoknak
A zsályát időtlen idők óta nagy tiszteletben és becsben tartja az emberiség. Sokáig csak papok gyűjthették, és ők is csak rituális fürdő után. A kínaiak három ládikó teát cseréltek egy ládikó zsályára. Annak idején Salamon király templomát is zsályával tisztították. A néphagyomány szerint a bölcsesség növénye. A kertben gazdagon növő zsálya azt bizonyítja, hogy a háztartást erélyes, határozott háziasszony vezeti.
Egy szó, mint száz: a zsálya még a gyógynövényeket kevésbé kedvelők háztartásából sem hiányozhat. Különösen azért, mert étrendünkben sokféle, nem éppen jótékonynak mondható zsír található, a zsálya pedig tudja, hogyan kell ezekkel elbánni, és megváltást hozhat az epebajosoknak is.
Tereza Viktorová
Az Energy termékei közül a Grepofit és a Silix fogkrém tartalmaz zsályakivonatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése