A leendő szülők többsége nem gondolja át alaposan, hogy a családalapításra egészségügyi szempontból is érdemes előre felkészülni.
Családalapításkor nem csak az anyagi háttér biztosítása, valamint a harmonikus párkapcsolat a fontos – bár tudjuk, hogy az emberek többsége ezt a két tényezőt veszi figyelembe leginkább.
A leendő anyukák többnyire csak akkor kezdenek figyelni a saját egészségükre, amikor már kisbabát várnak. Természetesen a terhesség ideje alatt is érdemes kihasználni mindent, ami kellőképpen támogatja a magzat egészséges fejlődését, beleértve a természetes alapú készítményeket és az étrend-kiegészítőket is.
Az első 16 nap és az első 11 hét döntő szerepe
Az anya szervezete a terhesség korai szakaszában a legérzékenyebb és a legfogékonyabb a bennünket sajnos egyre nagyobb számban körülvevő káros anyagok hatásaira. Szerencsére a terhesség legkorábbi időszakában, azaz a megtermékenyítéstől számított első 16 napban (kb. a várt menstruáció időpontjáig) a “mindent” vagy “semmit” szabály van érvényben. Ez annyit jelent, hogy az embrió vagy teljesen normálisan fejlődik, vagy elhal – azaz sérülten nem fejlődik tovább. Más a helyzet azonban az ún. embriogenezis fázisban, amikor elkezdenek kialakulni a baba szervei (a 4. és a 11. hét között), és amikor sok nő még nem is sejti, hogy várandós. A 11. hét után a fejlődési szakasznak vége, a magzat és annak szervei már csak növekednek és érnek. Ebben az időszakban is megsérülhet a magzat, ám ennek esélye kisebb, mert már működésbe lép a méhlepény védő funkciója.
A magzat fejlődési rendellenességei ma már viszonylag megbízhatóan kimutathatók az úgynevezett screeninggel (ez egyszerű és viszonylag olcsó vizsgálat, amely megbízhatóan képes kimutatni bizonyos betegségeket, és minden kismamánál, sőt a rizikócsoportoknál is használható). Ezt az orvosok ultrahang- (UH-) és vérvizsgálattal kombinálva alkalmazzák a terhesség első és második trimeszterében.
A screening egyik árnyoldala, hogy a kapott adatok néha nem egyértelműek, és ez, amíg ki nem derül a végső eredmény, negatívan hat a terhes nő lelki állapotára. Ilyen esetekben sok leendő anyuka aggódik és szorong. Ezért rendkívül fontos, hogy a terhes nő már a vizsgálat előtt tisztában legyen minden részlettel: mit is várhat konkrétan a vizsgálattól, és milyen további lépéseket kell tenni, ha a kapott eredmény nincs a határértéken belül.
A magzat egészséges fejlődése azonban nemcsak a terhesgondozástól és a problémák időben történő felfedezésétől függ, hanem elsősorban a genetikai örökségtől és az egészséges életmódtól, amin nem csupán a biológiai tényezőket értjük, hanem a pszichoszociális vonatkozásokat is.
Mi minden múlik a helyes táplálkozáson?
Fontos terület ebből a szempontból a táplálkozás. Egy terhes nő tápérték-igénye csak kb. 300 kcal-lal (1200 kJ) nő, ám bizonyos anyagok felhasználása (vas, D vitamin, folsav) akár 100%-kal is megnőhet. A kalcium hasznosítása 50%-kal nő.
A kiegyensúlyozott, változatos, elegendő zöldséget és fehérjét tartalmazó étrend rendkívül fontos. Egyelőre megválaszolatlan és sajnos a nyilvánosság előtt kevéssé tárgyalt kérdés az, hogy milyen mennyiségben tartalmaznak az élelmiszereink növényvédő és gyomirtó szereket, illetve egyéb kémiai anyagokat, valamint hogy ezek milyen kockázattal járnak az ember egészségére nézve. Problémát jelent továbbá a nyomelemek hiánya a kimerült mezőgazdasági területeken termesztett növényekben, hiszen ezeket a talajokat csak nitrogén- és foszfáttartalmú műtrágyával revitalizálták, valamint gondot okozhatnak az egyes élelmiszerekben levő nehézfémsók is.
Éppen ezért több mint javasolt a minőségi étrend-kiegészítők fogyasztása. Itt kell felhívnunk a figyelmet arra, hogy az étrend-kiegészítők gyártói nem kötelesek deklarálni a készítményekben levő hatóanyagok mennyiségét, ezért fontos, hogy valóban megbízható cég termékeit válasszuk. Előny, ha ismerjük a termékek fogyasztásával kapcsolatos korábbi tapasztalatokat, illetve tudjuk, hogy a szóban forgó termékek mennyire hatékonyak. Nem minden cég használ ökológiailag tiszta forrásokat és kíméletes technológiai eljárásokat a gyártás, valamint a konzerválás során. A jóval alacsonyabb áron értékesített és masszív médiakampánnyal támogatott készítmények mindig gyanúsak.
Vigyázzunk a zsírban oldódó méreganyagokkal
A következő fontos kérdéskör az ételekben levő zsírok mennyisége és minősége. A ma olyannyira reklámozott és támogatott növényi zsírok (margarinok), amelyeket a növényi olajok hidrogénezésével állítanak elő, többnyire az egészségre veszélyes, telített zsírsavakat tartalmaznak. Ezért érdemesebb hidegen sajtolt növényi olajokat, főzéshez pedig a rendkívül egészséges szűz olívaolajat használni. A kenyérre pedig tehéntejből készült, igazi vajat kenhetünk (bár ezt is csak korlátozottan, és a legjobb, ha a vaj is biogazdaságban készül).
A következő dolog, amire nem árt odafigyelnünk, a zsírban oldódó méreganyagok lehetséges átvitele a táplálékláncban. Ebből a szempontból a szennyezett tengerekből származó, nagyméretű, zsíros halak (pl. tonhal, makréla – a szerk.) fogyasztása jelenti a legnagyobb veszélyt. A boltban vásárolt hal eredete azonban többnyire titok marad, éppen ezért ajánlatosabb a kis méretű halak (pl. szardínia – a szerk.) vagy az étrend-kiegészítők beépítése az étrendbe.
Mindenki számára ismert kockázati tényező – a magzat egészségét tekintve – a gyógyszerek szedése, ezért a terhes nőknek, hacsak nincs feltétlenül szükségük rá, nem javasolt a terhesség ideje alatt a gyógyszerszedés. Ha a gyógyszer szedése mégis elkerülhetetlennek látszik, előtte mindenképpen konzultálni kell az orvossal, sőt igen gyakran specialistával (genetikus) is.
A terhesség komplikáció nélküli lefolyása, valamint a gyermek egészséges fejlődése szempontjából nagyon fontos továbbá a prenatális pszichológia metódusainak alkalmazása is, azaz az örömteli várakozás állapotának fenntartása, a magzat számára kellemes “háttér” megteremtése és fenntartása (érintések, beszéd, zene), illetve a stressz és a szorongás kerülése. Minderről az orvosok gyakran megfeledkeznek, és a nők is csak ritkán alkalmazzák őket.
Energy krémek és egyéb hasznos készítmények
Tekintettel a reverz reakciók lehetőségére, valamint arra, hogy nem tudjuk, milyen következményekkel járhat a gyógynövények túladagolása, a Pentagram® koncentrátumok fogyasztását nem javasoljuk. Kivételt jelenthetnek olyan konkrét egészségügyi állapotok, amelyek kezelésére az orvos kifejezetten e koncentrátumokat ajánlja, mert azok gyógyító hatása erősebb a lehetséges kockázatoknál, vagy a feltételezett kockázat kisebb, mint amit a hagyományos allopátiás kezelés jelentene.
A Pentagram® krémek használata ezzel szemben semmiféle kockázattal nem jár, sőt ha megfelelő módon alkalmazzuk őket, teljes egészében képesek pótolni az alapkoncentrátumokat is.
Lássunk néhány konkrét példát:
Droserin – megfázás, tarkófájdalom;
Ruticelit – visszértágulás, érzékeny, viszkető (krónikus) aranyér;
Artrin – ízületi és izomfájdalom, hátfájás, fájó, vérző (akut) aranyér;
Protektin – ekcéma és bőrkiütések;
Cytovital – pajzsmirigyműködés javítása, terhességi csíkok kezelése és azok kialakulásának megelőzése, a gát masszírozása a szülés előtt, hogy elkerüljük az esetleges repedést vagy kiküszöböljük a szeméremtest műtéti metszésének (episiotomia) szükségességét, a mell és a mellbimbó szülés előtti gyengéd masszírozása, hogy szoptatáskor a mellek ellenállóbbak legyenek.
Probiosan – kiválóan alkalmazható székrekedés, valamint ismétlődő gombásodás vagy hüvelygyulladás (hüvelyfolyás) esetén, és csökkenti az idő előtti szülés kockázatát.
Vitamarin – reggeli rosszullétek idején, kisebb vagy nagyobb mértékű magas vérnyomás esetén ajánlott, akkor is, ha a gyógyszer szedése elkerülhetetlen. A telítetlen zsírsavak pozitívan befolyásolják a magzat idegrendszerének fejlődését is.
Fytomineral – megbízhatóan pótolja a magnéziumot, a kalciumot és minden egyéb fontos nyomelemet. Hatása szinte azonnal érzékelhető, és fontos szempont, hogy nem lehet túladagolni.
Diamant, Silix és Balsamio – mindhárom fogkrém rendkívül hatékonyan gondoskodik a fogakról és a fogínyről. Hatásuk betegségmegelőző és gyógyító is egyben. Jótékonyan hatnak az ínygyulladásra, és hathatósan képesek megelőzni a fogszuvasodást. Mivel mindhárom fogkrém alapját a Podhájska forrásból származó víz alkotja, mindhárom fogkrém egyszersmind ásványianyag-forrás is.
Feltehetően az Energy többi készítménye is pozitívan hat a terhes nők és a fejlődő magzat szervezetére, de a rendkívül szigorú hatósági előírások gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy új étrend-kiegészítőket várandós nőknek is ajánlhassunk.
forrás:energy magazin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése